A világ munkaadói egyre jobban aggódnak amiatt, hogy munkaerejük akár egy másik országba is egy szempillantás alatt képes elköltözni, ha ott jobb álláslehetőséget sejt - derül ki a Manpower friss felméréséből.
A kutatás szerint a jól képzettek körében egyre nő a mobilitás, nagyjából tízből négy megkérdezett (pontosan 37 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a világon akárhol szerencsét próbálnának. Összesen csaknem nyolcvan százalék állította, hogy szívesen költözködne saját országán belül vagy akár külföldön, negyven százaléknyian akár örökre is hátat fordítanának otthonuknak.
hirdetés
A Manpower adataiból az is kiderül, hogy a munkaadók csaknem egyharmada - mintegy 31 százaléka - tart attól, hogy a tehetséges munkatársak megtartásáért immár az egész világgal versengenie kell. A felmérés tanúsága szerint nem is alaptalanul, hiszen minél képzettebb - vagyis minél értékesebb - egy dolgozó, annál könnyebben költözik munkahelyváltás céljából.
A jobb fizetések és a szamárlétrán való előrejutás motiválja a legjobban a dolgozókat ilyenkor, de egy idegen kultúra és nyelv megismerése is fontos szempont. A felmérést végző cég vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg több ember él és dolgozik a hazájától távol, mint eddig bármikor a történelemben - a világ lakosságának mintegy három százaléka.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
1830. január 28-án jelent meg először Széchenyi István Hitel című műve, mely a magyar gazdasági szakirodalom úttörője volt. Sok abban leírt mondatot ma is alapelvként kezel a szakirodalom, például azt, hogy a gazdaság beindításához a hitelezésre is szükség van. Mesél a múlt az mfor.hu-n.